Sorsértelmezés - Hírek

Szabadságban vagy a valóságferdítés hálójában jobb?

Thu, 05 Feb 2026 10:42:00 +0000

Hamvas Béla írja a Tabula Smaragdinában, azt írja : "A zsarnokok nem a szabadság megadását nem bírják ki, hanem saját félelmüket. A nép pedig nem a terrort nem bírja ki, hanem a szabadságát hiányát.

A zsarnok attól retteg, hogy a szabadság megadása anarchikus felbomlás lesz. Mi lesz, ha mindenki szabad lesz? Mindenki harca mindenki ellen. A nép pedig attól retteg, hogy szabadságának kis töredékét is elveszti, s hogy ezt megvédje, bűncselekményekre is képes.

A zsarnok erre egyenlőséget akar teremteni (hogy az egységet megrabolja).A nép az egyenlőséggel visszaél, és megrabolja a szabadságot."

Szabadság valóságferdítésben nem lehetséges. Szabadságot elérni úgy, hogy nem terhelem be magam a hazugságaimmal, vagyis ha nem vállalom fel , hogy miben , hol és mennyire ferdítem a valóságot, nem lehetséges. Nem minden lehetséges és nem minden szabad akárhogy. Egyszerűen azért, mert a valóság nem kényelmes és szórakoztató, tetszetős, konfortos alapon zajlik. Van neki egy pontos rendje és azt semmi se boríthatja fel.

Ha nem vállalok magamért teljes felelősséget, akkor hárítok. Nem számít hány százaléban hárítok vagy hazudok. A magam egészsége a hazudozások mentén omlik meg.

Amit dugiba lehet művelni az olyan, mint a féreg tevékenysége az almán belül. Amiről azt érzem, hogy el kell rejtenem, az olyasmi, ami ha napfényre kerül nem állja ki az igazság próbáját. Ezért félelelm az alapja, akérmennyire tűnik ártatlannak az a csalás, az önámítás.

A hazugság nem képes megállni a saját lábán. Ahhoz, hogy életben maradjon szívnia kell az ember vérét, más szóval az ember az életerejét hagyja elszívni. Ez nem szabadság. Ez a hazugság rabságába esett ember helyzete.

A hazugság alattomos utakon jár és sokkal több áldozatba (pénzbe ) kerül, a transzparens akarat z igazság fényénél.

A hazugságok bilincse alól úgy, hogy azokat nem vállaljuk fel, nincs hogy felszabadulni. A hazugságokat, a valóságról alkotott képzeteket csak felszámolni lehet. Vallásosok ezt úgy fejezik ki, hogy átadják krisztusnak, vagyis a világ világossága erősségű fénynek.

Amit nem tartok a kezemben , azt nem tudom megművelni. Ha nem terhelem be magam a hazugságaimmal, nem tudom felszámolni.

Mi segít felismerni a hazudozást? A tárgyi valóság. A történet megmutatja minek mentén alakult ki egy-egy fájdalmat, zavart, szenvedést hozó helyzet. Az okát felszámolni, tehát a hazugságot generáló hajlamot úgy lehet, ha az ember visszavezeti a gyökerekig azt a képet, amiből elindult a valóságferdítés. Más út nincs.

A hazugság több rétegű lehet. Egymásra torlódó hazugságrétegek nehezebben számolhatóak fel. Kitartás, bátorság, elköteleződés szükségeltetik. Az asztrológia segíthet ebben, mert képes megmutatni, hogy milyen jellegű valóságferdítésre hajlamos valaki. Hazudni nagyon ügyesen tud mindenki, saját magának.

Pl hazugság az, amikor azt mondom lazán, hogy nem csalok. Dehogyis. Semmi rosszat nem teszek. Miközben csalok, mert valamilyen élvezethez el akarok jutni, azt meg akarom szerezni, s mivel a bennem levő erkölcsi mérce jelzi, hogy az helytelen, nincs rendben, hát simán lehazudom magam előtt. Ha hangosan is kimondom, hogy dehogyis, nem rejtek semmit, még rosszabb - rám nézve. Mert abban a pillanatban, amikor a valóságban zavar keletkezik ( a hazudozás zavarja az élet folyamatát) Isten szeme odafordul. A finom szellemi dimenziók szintjén beindul a leleplezési folyamat, mert a Lét önmagát önmagából rendezi, Ez ilyen, ezen ember nem változtat.

Jung írta valahol, hogy az áldozat kihívja maga ellen a gyilkost. Van egy pont , ahol kiegyenlítődik a két véglet. Ugyanígy, amint a valóság szövetén olyan vibtáció keletkezik, ami veszélyezteti a valóság rendjét, harmóniáját, keletkezik egy hullám, ami arra fog irányulni, hogy megszüntesse, illetve áthangolja a zavart okozó , alacsony vibrációjú törekvést. Ezért van az, hogy az intelligencia pont úgy jelen van egy olyan esetben, ahol a rendet szabotálják, -csak ez az intelligencia le van fokozva-, és van az a magas rezgésű intelligencia, ami felszámolja a rendet okozó zavart.

Nincs egy sötét és egy világos intelligencia. Egy intelligencia van különböző frekvencián. Az ember, annak függvényében, hogy milyen rezgéstartományokban mozog szabotálja vagy épségben tartja életét, lényét. Attól függőne, hogyan van a lénye hangolva , úgy kerül alacsony vagy magas frekvenciájú vibrációkba.

Ha "magam alatt vagyok", azt jelenti valami önámítás zavar. Lehet nagyon összetett, lehet lazább szerkezetű. Ez alacsony vibráció, tehát elindulok a hazudozás felé, mert valamivel ki kell egyenlítsem ezt a sötét hangulatot. Megtalálom a hozzám hasonlóan alacsony hangulatban lévő helyzetet és embert. Megtalálom a társam a hazudozásban. Ez a hamis kiegyenlítődés és ez még jobban lehúz, mert a bűntudatom vastagabb lett. Innen még nehezebben hangolom fel magam, mert a szálak, amiket szőttem, jobban összebogozódtak és nem látom a fényt, amit eleve hiányoltam és amiért belekerültem a sötét "magam alá" állapotba.

A tarnszcendens fénynek (értelemnek, világosságnak) magas a frekvenciája. Oda csak hálával, valódi szeretettel tudok felhangolódni. Ott nincs titok és rejtőzkődés, bújocska. Kitől akarnék elbújni és mohó vágyaimat kielégítgetni, amikor az ÉN VAGYOK önazonosságomra hangolom fel magam. Ott nincs szükség már, csak teljes elégedettség és béke. Nyugalom. Ott nem zavarnak a vágyak árnyai.

Amint viszont megjelenik egy vágyálom, elindul a vibrációcsökkenés és addig tart, amíg kiderül arról a vágyról, hogy amit vele teremtek illeszkedik-e , felhangolható-e az önazonosság frekvenciájára? Elég tiszta-e? Mert ha árt valamilyen formában, egyszerűen nem hangolható fel. Ha egy vágyálom és annak hozadéka zavarja a legfelsőbb kört bennem, akkor lehetetlen lesz magam felhangolni. Egyszerűen leáll az egész folyamat alacsonyabb frekvencián, ahol olyan árnyakkal élők vannak, akik számára ugyanúgy lehetetlen az elégedettség és pozitív kiegyenlítettség fokára jutni. Még valami hazudozás miatt megrekedtek. Még "hazudnak valami szépet" és a "jóakarat" kockaköveivel a valamilyen szintű (lefokozott) pokoli állapotaik útján rakosgatják. Ugye, a mondás se hiába született.

Van egy csapda tehát abban, amikor valaki azt képzeli, hogy pusztán imával, jógagyakorlatokkal, meditációs technikákkal felhangolhatja magát az optimális frekvenciára, ahol nincs hazugságkényszere. Ugyanis, amíg nem terheli be magát saját hazugsághajlamai felvállalásával, amíg nem néz szembe hogyan teremti meg magában a korrupciót, addig csak mindig visszazuhan a "magam alatt vagyok" kínzó állapotába. Árt magának és a környezetének egyfolytában. Mert alacsony frekvencián nem lehet nem ártani és nem lehet nem lehúzni a hangulatot, a kedélyt.

Ezen nem segít semmiféle elnézés, szórakoztatás, figyelemelterelés. Ugyanis maga a valóság kényszeríti ki az emberből a tisztulást. Isten nem úgy kíméletlen, és nem úgy kegyelmes, hogy elveszi a tapasztalatot, hanem úgy, hogy belenyomja az ember orrát a hazugságai bűzébe ,annyiszor ahányszor arra szükség van. Amíg az ember magához tér és nem úgy él, hogy "mer elég kicsi lenni" és ezzel elindul az irigykedésben. Addig marad az ember kínokban és fájdalomban amíg elkezdi felszámolni mindazt, ami a kedélyét nyomasztja.

A legjobb lemondani mindenféle ajzószerről, ami eltereli a figyelmet és mesterséges jókedélyt kölcsönöz, mert ezek nélkül érdemes megnézni mennyire képes valaki észrevenni és felszámolni a korrupcióit. Ilyenkor észlelhető mennyire képes felhangoltan , boldogan, elégedetten élni valakinek.

Szabadság vagy rabság. Válasszatok.

Az asztrológus életében is felbukkan a feladat

Thu, 22 Jan 2026 14:51:00 +0000

Nos, az van, hogy mindig akad valaki, akin keresztül az asztrológus személyes életében , előkerül egy-egy feladvány, amit ha isteni logikával göngyölít fel, akkor még tágabb szeletét látja a valóságnak.Mert ugye, minden az ember előtt van, csak a látását kell jól fúkuszálja, hogy ki tudja szűrni azokat a részeket, amelyek hamisak és amelyek miatt elferdülhet a látás. Vallásos nyelvezetben ezt úgy nevezik, hogy isten segítségével oldja meg a problémát.

Emberi logikával nincs, hogy rálátni egy-egy probléma gyökerére. Honnan ered, miből keletkezik, miért áll elő? Csakis arra érdemes fókuszálni milyen tévképzet szerint él , milyen valóságferdítési hajlammal rendelkezik valaki? És ennek megfelelően , ebből mit hordoz az a helyzet, az az ember, aki által, akin keresztül megjelenik a dolog.? Le lehet kommunikálni intelligensen vagy lehet hablatyolni, hadoválni. Utóbbi a problémát mélyíti.

Ha kellő következetességgel van megkeresve a probléma kiváltó oka, megszünik a feszültség, kibomlik a kép és látszik minden rendesen. Ehhez azonban magas fokú éberség és nyitottság szükségeltetik. Sunákolással, semmire se megy az ember.

Olykor bele lehet esni abba a téveszmébe, hogy ha 50% ban tartalmaz korrupciót valami, az elhanyagolható. Nos, nem tudom mennyire elhanyagolható, ha párhuzamba állítjuk a betegeskedésekkel. Ha fél szemem hiányzik pl az elhanyagolható? Vagy a fél vesém?
Ha félig mondok igazat az rendben van? ha van egy kosár almám és annak fele rohadt, a másik fele ép, vajon a rohadtoktól épségben marad a másik ép része?

KORRUPCIÓ= VALÓSÁGHAMISÍTÁS
Szokták más formában is kifejezni, ugyanazt jelenti : hazudok valami személyes érdek miatt. Pl istenellenes magatartásnak. Hiszen törvényt szegek , szembehazudok saját magammal. És még be is tudom állítani magamnak felmentésnek.

Nézzük:
1% korrupció =valósághamisítás - egy kis nátha, enyhe sérülés
10% korrupció =valósághamisítás- erősebb nátha, komolyabb sérülés
25% korrupció=valósághamisítás- lázas, nyögvenyelős nátha, fejgörcs, szervelváltozás
50% korrupció= valósághamisítás- keményebb fertőzés valamelyik szervben , akár végtagsérülés is lehet

és így tovább
90% korrupció = valósághamisítás- rákos elváltozás

0% hazudozás ,vagy más szóval 100% igazmondás tehát egészség
Nem érdemes tehát méricskélni, hogy "miképpen járok jobban, ha kicsi vagy sokat hazudok".
Nem számít, ha tudattalanul hazudok, akkor is lebetegedhetek, mert az "Isten szeme mindent lát", ráadásul adott útjelző táblákat, merre ne képzelegjünk és a talentumainkkal ne éljünk vissza.

Pl: születhet valaki jó erős csáberővel. Az még nm hatalmazza fel őt arra, hogy ezzel visszaéljen és a saját érdekében használgassa össze-vissza, majd elbújjon százalékok mögé.
Tudom én, hogy szívesen ócsárolják a kritikát, de a kritika nagyon is fontos, mert felbecsüli a százalékokat és rámutat a veszélyekre. Nem érdemes a kritikát mindössze elítélésként felfogni, mert nem egyik ember méri a másikra rá a betegséget azzal, hogy megfontolásra figyelmezteti, hanem a hazudozó saját magát ássa el jobban, ha nem hajlandó odafigyelni a kritikára.
Miért olyan hihetetlen ez? Ha a sebészorvos a tumort nem vágja ki határozottan, hanem simogatná , nehogy megsértődjön, akkor mit érne az egész? Ja, hogy az nem fáj. Eredetileg fáj(na). Mert a hazugság betegség és a betegség fájdalommal jár.

Egyszer régebben , amikor sorra romlottak a fogaim , pedig én "igazán és egyáltalán és soha nem ferdítek semmit, nem hazudok, jaj isten őrízz, templombajárokésmegbánomabűneim és mindigjókislányakaroklenni" állapotban éltem. De valahogy ez az isten felől nem volt ilyen egyértelmű.
Fogorvosomtól egyszer megkérdeztem, amikor többedszer kűldőtt műtétre a begennyesedett ( valahányszázalékos valóságferdítés eredménye) foggyökérrel ( fog = felelősségtudat, gennyesedés= téves valóságfelfogás tisztítása a szervezet ( Isten) által), hogy mondja meg legyen szíves, hogy ha leműti a gennyes részt, újraképződik? Hát persze, mondta mosolyogva a kedves öregúr. A maga erejével, más szóval a maga szervezete képezi újra.

Nagy szöget ütött ez akkor a fejembe ( ezelőtt harminc évvel). Na, álljon csak meg a verekedés- gondoltam, mert valami van valahol, amit nem látok még, nem tudom jól. Valamit rosszul, tévesen tudok. Hát ki az anyja kínja akarja képezni magában az elváltozásokat? Ki akarna szenvedni csak úgy magától, csípőből és lazán? Ilyen nincs. Kinek hiányzik a szike?

Hol tanítják azt és kicsodák, hogy a valóságferdítés mivel jár?

Nos, azóta sok-sok év eltelt és megértettem. Hála Istennek.

Tudtam én valahol intuítiven, ahogy sokan mások is tudják, hogy nem az emberen kívűl lakik az úristen és a lelkiismeret, a szentlélek bennünk a mérőszalag vagy mérleg , amelyik minden tudatos vagy tudattalan ferdítést leállít. Ha sokáig trógerkedünk , akkor kemény betegségek vagy kudarcok, fájdalmak és veszteségek során figyelmeztet a sors. Vagy helyzet vagy személy formájában.

Hazudni, valóságot jobban tudni az Istennél, logikákat emelni , korrupcióban élni nem kötelező. De csak az hallja meg, akinek füle van, mondta egykor egy tanító, aki ébersége legmagasabb fokán bírt létezni.

Lehet haragudni politikusra, kormányzóra, pápára, utcaseprőre, szomszédra, gyerekre, férjre,feleségre, anyára, bárkire, a lényeg az, hogy nem kötelező hazudni. Nem kötelező elnézni a hazudozást.Nem kötelező bálványokat építeni, ideológiákat faragni. De kötelező tisztán látni, színről színre. Ehhez emel az Úristen, csak nem emeli mindenki a lábát. Kötelező odafigyelni az egészségre.

Könnyebb másokat szidni a korrupció miatt.S amit mi képezünk magunkban? Azt ki mossa ki? Az Isten ad hozzá mindent, csak el kell végezni. Senki az égadta világon helyettünk nem végzi el a megváltást.

Minden lelket nyomorító és korrupcióból képzett gondolat testet ölt valamilyen formában. A Tiszta szó az, amelyik szétporlasztja, eloszlatja. Imitatio Christi. Meg van mutatva, hogy visszaigazodni az isteni gerincességhez, a legfontosabb, amit lehet tenni a korrupció és a képmutatás eltűnése érdekében.

Ó, tudom, szidják az asztrológiát.

A sekélyes, tetű, aljas és jósolgató formájában terjedőt, a korruptan használt asztrológiát egyenesen kötelező szidni. Kötelező kimosni a korrupcióból. De attól az asztrológiától, amelyik segítségével valaki felszabadul a tudattalan korruppciós, istenellenes hajlamaitól, attól el a kezekkel. Ne dobja ki senki a gyereket a fürdővízzel együtt és ne mossa senki össze az 50% tájékozottságot az 50 % bugyutaságal és tudatlansággal.A féligazság rosszabb, mint a hazudozás, mert nehezebb kimosni. Mint egy makacs foltot a ruhából.

Tisztességesebb úgy beszélni valamiről, hogy ahhoz legyen kellő hozzáértés. Mert akkor meg lehet becsülni valaminek az értékét. Addig csak rosszindulatú fecsegés az egész "vélemény".

Nem árt ezeket szem előtt tartani. Ne ferdítsünk, ne emeljünk bálványokat. Inkább legyünk nyitottak és egészségesek.

Valaki azt mondta egyszer, a hajlam nem bűncselekmény. Ha megfigyeli valaki, hogy a hajlam szüli a képet, a kép szüli a gondolatot, a gondola szüli a szót és a szó a tettet, akkor bizony a hajlamnál kezdődik a korrupció. A valóság nyitott könyv, mindenki annyit olvas belőle amennyit akar. És annyit ért meg belőle amennyit bír. Amennyit akar, annyit lát . Amennyire tisztán lát , annyit fog fel igazán.

Idézetek a Szent sóvárgás című könyvből

Thu, 08 Jan 2026 16:21:00 +0000

Sokat beszélnek a szeretetről, de leginkább félrebeszélnek, mellébeszélnek és belemagyaráznak. Szeretetet gyakorolni vagy más szóval szeretetté válni egyáltalán nem könnyű és nem úgy nyílvánul meg, ahogy ahhoz a modern ember hozzá van szokva vagy szoktatva.

F.Baader : " Amikor a bukás vagy a hitszegés a szeretetbevalóban betőr még akkor sincs minden elveszve , ha a kiengesztelődés a hitszegést már magában a bukásban vagy a bukás után nem szünteti meg. Ez a kiengesztelődés a megtörtént rosszat egymagában nem teszi ismét jóvá , nem köti össze ismét a szétszakadtat vagy az egymástól elfordulót, hanem csak akkor, ha az ember a kiengesztelődés fájdalmát ( ami itt egyúttal a halálnak és születésnek fájdalma) szabadon magára veszi, a romlottat megjobbítja és a szétszakítottat erősebben összeköti, miként a kiengesztelődött barát vagy szerető mélyebben bensőségesebben és oldhatatlanabbul egyesülnek, mint bukásuk előtt.

A fiú, a Nap és engesztelés szavak gyöke azonos. Krisztus meghalt a kereszten , mondja Eckhart Mester,"ezzel békét és engesztelést hozott Isten és közöttünk." A szövegben tett megjegyzés alapján különbséget lehet tenni egy kiengesztethetetlen és egy kiengesztelhető (időbeli) bukás vagy hit, szószegés között. A kiengesztelhetetlen bűntett tudniillik centrális irányba tőr, tehát teljes és nyílt szembenállás. Ellenben a nem teljes szembenállás, a téves irányulás rögtön körözni kezd, időbeli, visszavezető mozgása ismét átfordul, s ebből az időfogalom és a restauráció azonossága kitűnik.

Amíg ugyanis a jól használt idő, amely még nem teljes irányulás a centrumra teljessé válik, s ezalatt a téves engedetlenség mradéktalanul kimerül, a rosszul használt idő a jóra való téves irányulásban merül ki és az engedetlenség a centrummal szemben teljes és nyílt lesz."

Azzá válsz, ami ellen harcolsz

Fri, 06 Sep 2024 05:46:00 +0000

Maradva még egy cseppet a változásnál....

(facebook csoportomban írtam tegnap arról, hogy a változást nem lehet leállítani, de amíg nincs sorsfeltárás , addig a változás lefele, a önelvesztés fele halad. Mi magunk , az akaratunkkal végezzük ezt az önelveszejtést)

Van az a szállóige, miszerint, mindenki azzá válik, ami ellen harcol. Ez pontosabban ( tehát közelebb a forráshoz) úgy hangzik, hogy az ember nem tud kívűl nem az ellen menni, aki belül nincs valaki (de ki?) ellen. Egyszerűen lehetetlen az, hogy amíg belül mániákusan viszonyul valaki a valóság egy szegmense területéhez ( márpedig ez alól kivétel nincs), azzal kűzdeni valója van egész életében , mindaddig, amíg ezt önmagán belül a mértékre állítja. Az egyetemes minőségre és arányra. Érdemes abbahagyni az ellenségképzelgést.

Tehát, akinek a személyisége például a szabadságot mániákusan hiányolja, annak azzal lesz dolga , az ilyen fajta helyzetekbe keveredik, harag tőlti el ahányszor azt érzékeli, hogy akadályozva van a szabadságában. (valaki miatt persze) Valójában nincs akadálya annak, hogy elkövesse a hibáit, amit a rabságérzete diktál. Ő mégis azt látja, hogy más miatt szenved. Mindaddig, amíg fel nem ébred , magára nem ébred, hogy nincs külső ellenség, saját fókuszán szükséges állítania, mert el van mozdulva valamelyik irányba. Valójában a szabadság rabja mindaddig, amíg abban az illúzióba van ragadva, hogy a kötöttség akadály. Azért is szokták mondani, hogy a Vizöntő konstellációban levő karmikus nehézségekkel küzdő ember vagy az Uránusz által jelzett erőt zavarosan átélő ember könnyen villámsúlytott lehet, vagy áramütött. Ez azért van, mert kívűl is az lehet, ami belül. Fizikaliag se véletlenül földelnek le valamit, vagyis kötik a földhöz. Mert ez mit jelent tulajdonképpen? Azt , hogy rögzitik a csapongásra hajlandó energiát. Nem hiba az, hogy ilyen a természete., ezzel a sajátossággal bír eredendően. A baj akkor lehet, ha ez nincs keretbe fogva. A lázadás a Vizöntő természete, nem tud nem lázadó, forradalmár lenni. Ezzel nincs baj. A baj onnantól fogva áll be, ha önnön maga ellen lázad, vagyis az értékek ellen és hamis értékeket kezd diktálni. Ez olyan, mintha az eredendő életfenntartó erőknél jobbat akar, mert ő azt ki tudja találni.- ezt képzelteti magával. Amit a maga torkán gyömöszöl le, azt másokén se nem tudja nem legyömöszölni.

(Mindennel így van ez : aki fél, az félelmet ,gyengeségett áraszt és ijeszt, aki irigy, az irigységet áraszt és irigyel, stb)

Egyik nap láttam egy szinészt a szabadságról beszélni. Teljesen világos , hogy a szabadság rabja. Az egyeduralomból nem enged. Nem tehet róla. Egyszer magához tér. Vagy nem.

Mániák sokfélék vannak. Egyénre szabottan. Ahogy az előző bejegyzésben értekeztem róla, belül zajlik a változás. Az embert elnyelik a mániái lassan és biztosan, ha hagyja. Ha nem teszi meg, hogy önmagát felülvizsgálja, nem találja meg a sugallatait és így lassan felőrlik őt.

Tehát az ember tényleg azzá válik, ami ellen kűzd. Itt a másik példa a feminista eszme. Hamis eszme. Már jól el van terjedve , megfertőz ez az eszme -belülről- minden férfit és nőt, aki hagyja magát, aki lefekszik ennek a hamis eszmének. Nagyon sokféle alakban (sugallatban) fordul elő.

Az, hogy valakik egybegyűlnek egy eszme zászlaja alatt, az még nem biztos, hogy életteremtő eszme. Ameddig az a főeszme, hogy kívűlről befele keletkeznek a problémák és mindig valaki más a hibás a saját hamis eszméjéért, addig a problémák csak cizellálódnak, megoldások helyett. Látszik jól, ugye, hogy már hol tartunk férfi és nő elképzelés kapcsán. Már van szakállas nő és borotvált férfi. Már a szemet veri ki , hogy merre zajlik a változás.

Hol a hiba? Belül, az eszmék, az elképzelések , a mindent szabad rémeszméjénél. Feminista férfi, a feminista nővel karöltve teszik tönkre egymást. Ahogy mondta valaki : egymás büntetései. Mindketten a fény ellen kűzdenek , miközben azt képzelik, hogy értelmes dolgot követnek el. Kioltják egymásban a fényt és persze, ez mindig fájdalommal jár. A környezetnek is, akit ér ennek az atombombának a hatósugara. A csalás és a hazudozás gyújtos azon a rengeteg hamis eszmén, amin ülnek azok az emberek, akik ezeket a hamis eszméket éltetik. Aztán nyomasztani kezdi őket (saját magukat) a sok hazudozás és jön a szikra. Bummmmm. A légnyomás elvisz mindent, amit addig felépítettek és a gyerekekbe is begyújtanak : így kell ezt.... légy egyeduralmi, mert az jó....ismerős nem? Ne legyen neked senkire se szükséged, mindenki hűlye, stb, stb nagy a golyók tárháza, amivel önelpusztitó lehet valaki. Csak akarnia és hinnie kell a marhaságokban, jó erősen.

Ezek csak a jéghegy csúcsa, a szemet kiverő folyománya. De van sok-sok apró , a mindennapokban ott levő eszmecsíra, ami mindig kinővi magát , mert táplálják. Oda se figyelnek mit táplálnak. Nem is tudják, mert nincs sorsképletük. Én se tudtam min ülök, amíg nem lett sorsértelmezésem.

Így megy tönkre minden, tehát. Ne legyenek illúzióink arról, hogy nem válhatunk önmagunk ellenségévé. Vagy ne tehetnénk azért, hogy elálljunk a hamis eszméktől.

Honnan lehet tudni, hogy hamis? Onnan, hogy zaklatottságot, irritáltságot, ingerültséget, betegséget, nyomorúságos lelkiállapotot , veszteségeket eredményez és egyéb negatív következménnyel és kísérettel jár. Mindig kilátszik a lóláb és bármennyire istenlábat erőltetünk rá, attól lóláb marad.

Ha nem oszlatja el valaki az illúzióit, majd eloszlatják azok őt. Nincs kivétel és nincs mentség. Ringatózhatunk a nyaraláson vagy ehetjük a cukrot, nem ér semmit. Elválhatunk, cserélgethetjük a férfit(nőt, szingliskedhetünk, haragudhatunk anyósra, férjre, feleségre, államfőre, pápára, stb, nem ér semmit. Etetjük a hűlyeségeket. Mert nem értjük a szabadságot. Hogy az felelősséggel együtt értelmezhető és önazonosság nélkül pusztán rabságban tartjuk magunkat és a szeretteinket is. Hiszen a lélek , a szellem nem tulajdon, nem lehet elélni senki elől és nem lehet rabigába fojtani.

Szokott fájni az is, amikor az illúziókat vakarja le magáról valaki. Mert túl összenőtt vele. Kettős fájdalom. Szenved a lélek és a szellem mert szorítja a hamis eszme, ami rá van húzva és szenved az ember, mert amit megszokott , nehezen válik meg tőle.Saját lelkét kell kiszabadítsa.

De ha sikerül, akkor azt jelenti meglátta az igazságot és le tud mondani a hamis eszmékről.

Ébresztő!

Jézus király, a pártus herceg

Wed, 14 Feb 2024 11:55:00 +0000

Ezt a könyvet ajánlatos elolvasni azoknak, akik tiszta és világos létszemléletre szeretnének szert tenni.

(PDF) Badiny Jós Ferenc: Jézus Király a Pártus Herceg - DOKUMEN.TIPS

"A jó megrontója a még jobb" - Metafizikai aforizmák

Wed, 24 Jan 2024 13:07:00 +0000

„Ha nem találtad meg a félelmed okát , azt jelenti még nem kerested eleget.”

„A fájdalom a piros lámpának felel meg ,amely a szervezetben zajló elváltozásokat jelzi”.

„Legfőbb bírád te magad vagy”.

Csak „én vagyok” lehet lenni, ami nem jelenti azt, hogy ne különbözne egymástól minden személyben az „én vagyok”-ság.

„Amit az ember imaginációjába helyez, azzá alakul” –Hamvas Béla

„Égni kell annak, aki gyújtani akar”-Piramis

„Az újjászületés a félelem halála”.

Semmi se fontosabb, mint hogy az embernek az érthetetlennel állandó kapcsolata legyen- Hamvas Béla

Az igazság fölfedezése mindig fájdalommal jár.- Szini Gyula

Álmokra vágyunk, pedig az igazság az igazi kincs-Laurence Plazenet

Ritkán igaz, amit sűrűn bizonyítanak- Fekete Gyula

A hazugságok bonyolultak. Az igazság egyszerű.-Rick Yansey

Az igazságot nem lehet véka alá rejteni.

Aki reggel meghallgatta az igazságot, az este akár meg is halhat. –Konfucius

Egy kényelmetlen igazság mindig jobb egy kényelmes hazugságnál- Arvin Navabi

Legfőbb kívánságom mindig az volt, hogy megtanuljam az igazságot megkülönböztetni a tévedéstől, avégből, hogy tisztán lássam, miképpen kell cselekednem, s biztonsággal haladhassak előre ebben az életben.- René Descartes

Az igazi becsület az, ami az ajtó előtt és az ajtó mögött is ugyanúgy hangzik.

Egy bolond mindig bízik. Egy bolond minden negatív tapasztalata ellenére folyton csak bízik. Becsapod, ő mégis megbízik benned. Újra becsapod, ő továbbra is megbízik benned. Megint becsapod, és ő még mindig bízik benned. Aztán azt mondod: "ez egy bolond, ez semmiből nem tanul." Az ilyen ember bizalma hihetetlenül nagy - senki meg nem ronthatja. Légy bolond a taoista értelemben, a zen szellemében- Zen tanítás

Ha megtaláltad az igazságot önmagadban, akkor mindent megtaláltál ebben a világban.-Zen tanítás

Amikor nevetünk, velünk vannak az istenek.-Zen tanítás

Nagy az az ember, aki nem veszíti el gyermeke szeretetét.-Zen tanítás

Nem hordhatsz egyszerre két pár papucsot.-Zen tanítás

A figyelmetlenség a legnagyobb ellenség.-Zen tanítás

Ha nincs időd az egészségre, később kell, hogy időt szakíts a betegségre.

Ha csak nem iktatjuk az alkotmányba a gyógyítás szabadságát, eljön majd az idő, amikor az egészségügy titkos diktatúrává válik

Csodák nincsenek, csak hiányosak az ismereteink- Szent Ágoston

Semmit nem lehet megtanítani egy embernek. Csak segíteni benne, hogy rátaláljon önmagában. (Galileo Galillei)

Mindenkinek megvan a maga keresztje

Az ember időnként belebotlik az igazságba, de legtöbbször feltápászkodik, és tovább megy. (Winston Churchill)

A lelke legmélyén mindenki tudja, hogy mi az igazság. Ilyen mélyre sokszor nem szállunk

Ami a testnek az egészség, az a léleknek az igazságosság. (Platón)

Bölcs az, aki a dolgokat a maguk helyére teszi. (Aquinói Szent Tamás)

A józan ész a világhoz alkalmazkodik, a bölcsesség az éggel akar megegyezni. (Joubert)

Valódi bátorságot a lelkierő, a lélekjelenlét ad.

Nem lehet egyszerre félni és szeretni.

Aki sorsát maga kívánja irányítani, ismernie kell önmagát: lelkialkatát, ítélőképességét, tehetségét, hajlamait. Nem lehet ura sorsának az, ki önmagát nem ismeri. (Tatiosz)

Nem az a baj, amit nem tudsz, hanem az amit rosszul tudsz. (Jézus)

Ha szeretem az Egyetlent, a világ egy lesz, csak egyet kell szeretnem, hogy mindent szerethessek, és ebben a szerelemben megnyílik a mindenség titka.
Hamvas Béla

"Nem feltétlenül olyan egészséges vagy amilyen egészségeset eszel, hanem inkább olyan amit meg tudsz emészteni."
"Ha a test az egészséges ételek mellett rendelkezik a szükséges enzimekkel is, amikor azokra szüksége van, akár csodákra is képes." Dr. Howard Loomis

A hegyi beszéd metafizikai értelmezése -Nagy Annamária

Wed, 24 Jan 2024 08:38:00 +0000

„Boldogok a Bolondok, mert övék a mennyek országa.”

A Tarot 22. lapja a Bolond ikonja, amelyik a beavatottság, megváltottság legmagasabb szintjét ábrázolja. Ez az a cél, amelynek elérésére mindannyiunknak törekednie kell, hiszen ez nem csak a „kiválasztott keveseknek” adatik meg, hanem mindannyiunknak, akik kiválasztjuk magunkat ennek a célnak: a megváltott állapotnak az elérésére. A megváltás ugyanis mindannyiunk személyes feladata, ez az, ami miatt ide születünk. Nem szabad ennek a felelősségéről elfelejtkeznünk, átraknunk a Megváltó vállára, hogy ő majd elvégzi helyettünk, mert csakis egyéni megváltás létezhet, és nem pedig csoportos, közösségi, vagy társadalmi - netalán nemzeti, vagy globális.
Ez azt jelenti, hogy fel kell ismernünk, mi az élet célja és rendeltetése (a karma feloldása és a megváltottsági állapot elérése), és ha erre ráébredtünk (megvilágosodtunk), akkor minden igyekezetünkkel azon kell lennünk, hogy ezt elérjük. A karmafeloldás nem csak azért nehéz feladat, mert elkötelezettséget igényel, önfegyelmet, áldozatkészséget, lemondást, türelmet, hanem azért is, mert aki egyszer elköteleződött, az egyúttal a világ ellenében fog élni, a világi logikával ellentétesen gondolkodni, másként viselkedni, más értékrend szerint élni, mint ahogyan azt a bűnbeesett gondolkodásmódunkkal addig normálisnak tartottuk. Tehát a karmája oldásán dolgozó embert legjobb esetben is csak különcnek nézik, rigolyásnak, szeszélyesnek, bolondnak, aki nem tudja, mi a jó, aki nem akar kibújni a nehéz feladatok alól, aki mer más nézeteket vallani, mint ami széles körben elfogadott. Minél nagyobb belső erőfeszítéseket tesz, hogy karmikus, zavaros vágyait megtisztítsa, és pozitív képességekké alakítsa, annál éberebbé válik, és annál inkább eltávolodik a hamis, világi értékrendtől, amelyik nem lát túl az anyagon és pillanatnyi előnyök, talmi értékek megszerzésén fáradozik.
Aki pedig tudatosan kiszáll ebből a mókuskerékből, és le mer mondani az öncélú ambíciók kielégítéséről (hatalomszerzésről, hírnév- és sikerhajhászásról, a vagyon és a birtok öncélú növeléséről, az élvezetek halmozásáról), sőt, szembe is meri kacagni, azt valóban bolondnak tekintik a karmikus vágyaik által bábukként rángatott embertársai. Mindannyian boldog és egészséges életre vágyunk, de a kényelemre, az öncélú élvezetkeresésre, és a biztonságra való vágyunk (ami az igazi bűnünk) hamis útra terelhet minket, s azt hihetjük, a boldogság ott vár ránk, ahol minél kevesebb az erőfeszítés, a lemondás, és ahol miden vágyunk könnyen és minél gyorsabban teljesül, ahol minél nagyobb és intenzívebb élvezetben van részünk. Ezeket a vágyainkat szolgálja ki és duzzasztja még hatalmasabbra a modern civilizáció, és arra sarkall minket, hogy fogyasszunk, habzsoljunk, vásároljunk, élvezkedjünk, és akkor majd boldogok leszünk. És persze, könnyű Katát táncba vinni... Annál nehezebb azonban ebből a szédületből kiszakítani magunkat, és azt mondani: elég volt, minél erősebb a karmánk.

Az illúziók kergetése miatti kudarcélményeink, betegségeink, fájdalmas tapasztalataink könnyen megmutatják, hogy igazából mekkora boldogság felé is vezet ez az út.? Ezért tudatosan a Bolond állapotának az elérésére kell törekednünk, bármilyen megtévesztőnek is tűnik az, hogy a boldogság eléréséhez vezető úton sok kényelmetlenséggel, megszorítással kell szükségszerűen találkozunk, hogy erőfeszítéseket kell tennünk annak érdekében, hogy megváltozzunk, le kell mondanunk élvezetesnek tűnő dolgokról (amelyek csak pillanatnyi élvezetet hoznak, hosszú távon annál inkább rombolnak). A Bolond azonban nem csügged, s tőle kell példát vennünk, ha nehéznek találjuk a karmaoldás feladatát: nagyot kell nevetni a saját kishitűségünkön, azon, hogy minduntalan visszavágyunk kicsit abba a langymeleg pocsolyába, ahol a boldogság illúziójával kecsegtettük magunkat, ki kell kacagni, ha újból feltámad bennünk a vágy mindezen világi „boldogság-elemek” megszerzése iránt, amelyekről már megbizonyosodhattunk számtalanszor, hová visznek minket. Szembe kell kacagni magunkat is, és a világot is, amelyik visszacsábítana, s ha ez nem sikerül, bolondnak néz. Így oldhatjuk fel hosszú, türelmes, kitartó munkával a karmánkat, ha nem rettenünk meg a ránk váró feladatoktól. És így cserélhetők fel a negatív-karmikus ösztönök, reflexeink és tulajdonságaink pozitív képességekre és tulajdonságokra.

„Boldogok, akik szomorúak, mert majd megvigasztalják őket.”

A karma feloldása nem könnyű feladat, hosszadalmas munka, ami kitartást, fegyelmet, akaraterőt, lemondást, felelősségteljes gondolkodást kíván. Sokkal egyszerűbb engedni a karmikus vágyaknak, bedőlni a világi logikának, amelyik arra ösztönöz, hogy ne fosszuk meg magunkat semmilyen élvezettől, elégítsük ki minden vágyunkat, és akkor majd boldogok leszünk. Ezek a tevékenységek valóban hoznak pillanatnyi örömöket, a boldogság csalóka látszatát adják, és aki beleveti magát a fizikai világ élvezeteinek habzsolásába, az kineveti és bolondnak tartja azt, aki önként lemond ezekről egy magasabb cél elérésének az érdekében. A világi logikát kiszolgáló árnyék-én azt sugallja, „Tégy meg mindent, hogy meggazdagodj, hogy te légy az első, hogy te légy a leghatalmasabb, legokosabb, legravaszabb, nem számít, milyen áron, a cél szentesíti az eszközt! Úgyis csak egyszer élsz, ennyi jár neked is, legalább élvezd azt a pár évet, amíg itt vagy, hiszen utána úgyis nyomtalanul eltűnsz a semmiben, ahonnan jöttél!” Nehéz ezt a hangot elhallgattatni, főleg, amikor újabb és újabb kudarcok érnek, miközben próbáljuk magunkat megtisztítani. Néha egyenesen lehetetlen feladatnak, elszomorító, elkeserítő harcnak tűnhet, amelyet szinte lehetetlen megnyerni. A hosszas, kitartó munka azonban idővel megtérül, és az évek múltával meg lehet mondani, kinek volt igaza: aki engedett a „szirén-éneknek”, a világi csábításoknak, vagy annak, aki önfegyelmet gyakorolt, és nemet mondott olyan helyzetekre, amelyek pillanatnyi előnyhöz juttatták volna, de hosszú távon mégis bukáshoz – boldogtalansághoz, betegségekhez, nehézségekhez – vezettek volna.

„Boldogok a szelídek, mert övék lesz a föld.”

Amíg a bennünk levő spirituális káosz hatására ellenségképeket gyártunk, ezek által fenyegetve érezzük magunkat, addig folytonosan „készültségben” élünk, úgy érezzük, bármikor megtámadhatnak, és megkárosíthatnak minket. Ez ellen nem csak bebiztosítani igyekszünk magunkat (ami következtében aztán a rezonancia törvénye folytán valóban ilyen események részesei leszünk), de félelmünkben agresszívak is leszünk: vagy a fizikai valóság szintjén támadunk ok nélkül és durván, vagy ha ez nem merjük megtenni, mert gyávák vagyunk hozzá vagy mert a társadalmi normák ezt nem engedik meg, akkor mélyen elfojtjuk magunkban, és csak gondolatainkban, vagy ami még veszélyesebb, képzeletben támadunk és gyártunk agresszív, erőszakos képeket, neheztelünk és vádaskodunk. Ez a kettősség a mentalitásunk és a megnyilvánult viselkedésünk között, a hazudozás, a spirituális agresszió meghasonlottá és szerencsétlenné tesz minket, és magunk sem értjük feszültségünk okát, megkeseredetté válhatunk, bizalmatlanná mindenkivel szemben. Amellett, hogy ez a mentalitás megakadályozza azt, hogy valóban megnyíljunk mások felé, és őszinte, bizalmon és szereteten alapuló kapcsolatokat létesítsünk, fizikai betegségek és nehézségek, szerencsétlenségek formájában is megkeseríti az életünket.
A mentalitásunk megváltoztatásával, az ellenségképek felszámolásával feloldhatjuk ezt a feszültséget, és szelídekké válhatunk, olyan emberré, aki nem kegyetlenkedik sem gondolati, sem képzeleti szinten. Ehhez azonban azt is hozzá kell tenni, hogy a szelídség nem egyenlő a gyáva meghunyászkodással, mert az igazságtalanság ellen igenis harcolni kell. Ha tehát az olyan helyzetekben, amikor szükséges, bátran és őszintén kiállunk magunkért, az igazságért, akkor nem kell képzeletben, gondolatban csatározni senkivel, nem kell képmutatóan alázatosnak, szemforgató módon kenetteljesnek lenni, miközben belül a fogainkat csikorgatjuk és gyilkos, bosszúszomjas indulatok ébrednek bennünk. Aki tehát megtisztítja magát ezektől az önromboló képzetektől, és a gyávaságát leküzdve mer őszinte lenni, az szelíddé válhat, s ez a szelídség olyan mágikus erőket szabadít fel és termel, amelyek sokkal erősebbek és hatékonyabbak bármilyen tudományos - gazdasági programnál, vagy fegyvernél.

„Boldogok, akik éhezik és szomjazzák az igazságot, mert majd eltelnek vele.”

Aki az élet értelmét és célját kutatja, aki nem menekül el a sorsfeladatai elől, felveszi a keresztjét, és vállalja, hogy erőfeszítéseket tesz a tudatosodás, az éberség elérése, a spirituális információszerzés érdekében, annak az erőfeszítései meghozzák a gyümölcseiket: elérhetik a kiegyenlítettségi állapotot, és boldog, egészséges életet élhetnek. Az igazságkeresés és annak a megvédése, érvényesítése és alkalmazása, sokszor fájdalmas tapasztalatok szerzésével is jár, de a fájdalom nem ellenség, aminek az azonnali kiküszöbölésére, megszüntetésére kell törekedni, hanem jelzőrendszer, amelyen keresztül a felettes Én figyelmeztet, hogy letértünk az útról, amelyen járnunk kell, és ezért irányváltoztatásra van szükség.

„Boldogok az irgalmasok, mert majd nekik is irgalmaznak.”

Aki felismeri azt, hogy milyen negatív következményei vannak a folytonos külső ellenségképgyártásnak, a vádaskodás, neheztelés, mérgelődés, bosszúvágy dédelgetésének, ezen belső, agresszív képek átélésének, az erőfeszítéseket fog tenni annak érdekében, hogy el tudja engedni ezeket a karmikus, ösztönösen negatív viselkedésformákat. A megbocsátás, amikor a szívünk legmélyén sem érzünk már sem haragot, sem neheztelést, könnyűvé és tisztává tesz minket. Felismerve a spirituális agresszió veszélyeit, nem folytatjuk a további önsorsrontó képek gyártását (például felhagyunk a kívülre mutogatással és a külső ellenségkép gyártásával, amelyik a felelősségvállalás felvétele alól mentesített addig, s amelyekbe beleélve magunkat örökös belső, és ennek következtében külső harcban is álltunk, és mások kiiktatásának, elpusztításának a vágya élt bennünk), akkor a másik emberrel való megbékélés belső békességet is ad, amely szelíddé s szellemileg ugyanakkor erőssé is tesz bennünket. A védekezésre irányuló reflexek valóban áldozattá tesznek előbb-utóbb, agresszív képzelgéseinkkel megteremtjük magunknak azt a helyzetet, amikor a valóságban is támadás áldozataivá válunk, akik védekezni kénytelenek. A belső béke, amelyik a karmaoldás eredményeképpen jelentkezik, erőssé és derűssé is teszi azt az embert, aki szembe mert szállni a démonaival, és aki nem a maga által gyártott külső ellenségekkel harcolt inkább. Ennek a belső munkának a hozadékaként a környezete is békés és derűs lesz, így „megszentelve” a közvetlen környezetét is.

„Boldogok a tiszta szívűek, mert meglátják az Istent.”

Aki vállalja a sorsfeladatai beteljesítését, a karmája feloldását, és azon fáradozik, hogy megtisztítsa képzelet- és gondolatvilágát a karmikus, negatív mintáktól, reflexektől, meghatározódásoktól, amelyek addig vezették őt és formálták a sorsát, az egyre tisztább és könnyebb lesz, egyre közelebb kerül a Bolond állapotához. A keresztjét felvenni mindenkinek nagyon nehéz, mert öntudatlanul is iszonyodunk azoktól a feladatoktól, amelyek ránk várnak, idővel azonban, ha nem hátrálunk meg, egyre könnyebb lesz azok elvégzése, és ezáltal mi is közelebb kerülünk a kiegyenlítettségi állapothoz. A karmikus terhektől egyre inkább megszabadulva, a negatív késztetések helyett egyre több pozitív tulajdonságot szerezve egyre tisztábbakká válunk, egyre inkább képessé válunk az igazi szeretet átélésére, a szeretetáramoltatásra, és egyre közelebb kerülünk isteni énünkhöz, a bennünk levő isteni maghoz, és átélhetjük azt, hogy egyek vagyunk, bennünk is ott lakozik az isteni szikra, átélhetjük az egységélményt, azaz megláthatjuk az Istent.

„Boldogok a békességben élők, mert Isten fiainak hívják majd őket.”

Aki az élet célját és értelmét kutatva megérti a rendeltetését ezen a földön, megismeri önmagát, a karmikus gyengeségeit, és kiválasztja magát a megváltottsági állapot elérésére, ennek érdekében pedig megteszi azokat a gyakorlati teendőket, feladatokat, amelyek őt efelé az állapot felé viszik, az a gyengeségei ellen folytatott harc eredményeképpen megtanul békességben élni önmagával, majd a környezetével is. Valós önismeretre tesz szert, kialakítja a tiszta, arany öntudatát, ezért nem hazudozik saját magának sem és másnak sem, tudja, mi a feladata, és hová akar elérkezni. Nem feszíti őt az a kínzó boldogtalanságérzés, amelyik a fel nem ébredt, sorsát nem ismerő emberben belső és külső feszültséget teremt, és örökös háborút, agressziót eredményez, ami aztán a külső, fizikai valóságban is manifesztálódik egy idő elteltével. Aki önmagával békességben tud élni, az meg kapja a módját annak, hogy korrupció nélkül is, harmóniában tudjon lenni a közvetlen környezetével is, elsősorban a házastársával, de családtagjaival is, valódi szeretetben tud élni. Az ilyen ember a fény, a világosság, a tiszta, egyéni éntudat hordozója, aki tudja, hogy mennyit ér, tud uralkodni önmaga fölött, és ezért az őt támadók fölött is tud uralkodni. Nem elnyomja azokat, hanem csak a csalásnak, tévelygésnek nem ad teret, és jó példát mutatva az őt megtámadókat is hozzásegítheti az öntisztításhoz, az arany öntudat, a belső béke eléréséhez.

„Boldogok, akik üldözést szenvednek az igazságért, mert övék a mennyek országa.”

A világi logikával ellentétesen gondolkodni, a megszokottól eltérően viselkedni – eltérni a nyájszellemtől – legtöbbször nem veszélytelen dolog. Azok, akik foggal-körömmel ragaszkodnak a bűnbe esett gondolkodásmód által meghatározott életmódjukhoz, ellenszenvvel viseltetnek azok iránt, akik ezeket az értékeket megkérdőjelezik vagy egyenesen fittyet hánynak rájuk, és más úton járnak. A saját személyük elleni támadásnak érzékelik azt, hogyha valaki, nem az adott és érvényes szokások szerint, hanem egy más gondolkodásmód szerint él, hiszen ez azt jelenti, hogy nekik is szembesülniük kellene saját gyengeségeikkel, önáltatásaikkal, ezt pedig mindenképpen el akarják kerülni. Agresszió támad bennük az ellen, aki tükröt tart elébük, s a tükröt akarják összetörni, hogy megszabaduljanak attól a nyomasztó képtől, amit ott látnak. Egyszerűbb és könnyebb külső ellenségképeket gyártani, amelyeket gúnyolni , kritizálni és szidni lehet, és amelyek ellen harcolni lehet, mint magunkba nézni, és ott meglátni mindazt a sok ijesztő és sokszor undorító, visszataszító tulajdonságot, amit addig csak a külvilágban láttunk meg. A személyi hibabelátás kifejlesztése, az őszinteség gyakorlása, a rossz szokásoktól való eltávolodás nem könnyű feladat, és nem is fájdalommentes, ezért sokan bele sem kezdenek, inkább azokat gúnyolják és támadják, akik erről akárcsak beszélni is mernek.

A spekuláns, nyerészkedő, pragmatikus gondolkodásmód a valódi metafizikai tudást babonás, hasznavehetetlen, sokszor veszélyes badarságnak tartja, ezért mindenképpen meg akar szabadulni attól, hogy az akár csak morális szinten is, fenyegethesse az ő egyeduralmát. Az ellenségnek képzelt személyeket a legrafináltabb eszközökkel vagy akár fizikai erőszakkal is, de mindenképpen ki akarja iktatni. Aki azonban egyszer elkötelezte magát az igazság megismerése mellett, az nem hallgathat gyáván, és nem hazudozhat, hogy könnyebb legyen az élete, hiszen az élet nem nyerhető meg, hanem csak felhasználható a megváltódásra. Az igazságért való harc is az emberi élet rendeltetéséhez tartozik, enélkül nem élhetünk emberhez méltó életet, nem érhetjük el a megváltottsági állapotot. Aki ezt megérti, és vállalja a harcot, hogy a harc tüze által is megtisztulhassék (például legyőzhesse negatív reflexeit: gyávaságát, alamusziságát, megalkuvásra való hajlamát), az elérheti a mennyek országát, azaz a karmájától megszabadult, megváltott állapotot.

„Boldogok vagytok, ha miattam gyaláznak és üldöznek benneteket, és hazudozva minden rosszat rátok fognak énmiattam.
Örüljetek és ujjongjatok, mert nagy lesz a mennyben a jutalmatok! Így üldözték előttetek a prófétákat is.”

A „tisztátalanok” világában beavatottnak, „kétszer születettnek”, azaz szellemileg újjászületettnek, a karmikus, zavaros vágyaktól megtisztultnak lenni elég ok arra, hogy a társadalom többi tagja gúnyolni és üldözni kezdje. Az ilyen ember szemben áll a közösséggel, amelyik nem érti őt, a tisztasága és áttetszősége érthetetlen, ezért fenyegetőnek tűnik a homályos, zavaros ösztönök által vezetett közösség számára, amelyik ezért gyűlölni és üldözni fogja, és mindent elkövet, hogy lerántsa maga mellé a mocsokba, vissza a homályba.
A tisztátalan ember „csak az ösztön szavára hallgat, az illemmel nem törődik, a tisztasággal, az erkölcsi érintetlenséggel szintén nem (...) Elragadtatja magát, indulatos, alacsony vágyak rabságában él, s ezért még szégyent sem érez, testi vágyait kiéli, sőt még kérkedik azzal, hogy gátlásai nincsenek, szennyes szavakat, durva és bárdolatlan hangot használ. (...) Ez az ember a tisztátalanságban van otthon, oda való, ez a világhelye, és ott érzi magát jól. Csak egyszer születik, az anyagban, s ezzel tökéletesen meg is van elégedve, és a magasabb rendbe való fölemelkedés vágya benne fel sem ébred. A szellem magasrendűségéről sejtelme sincs, és ha hall róla, hihetetlenül áll, vagy gúnyolódik. Életének magas célja a bő táplálkozás és a hosszú alvás, mint a kutyának.” (Hamvas Béla)
Ilyen társadalomban önmegtartóztatásról, szellemi értékekről beszélni valóságos öngyilkosság, olyan indulatokat vált ki akár csak az is, ha húsmentes táplálkozásról tesznek említést is. A felébredettek célja mégsem az kell legyen, hogy minél jobban elrejtőzhessen, hogy ezáltal biztonságban érezhesse magát. Az a feladata, hogy a homályt oszlassa, bármilyen reménytelen vállalkozásnak tűnik is ez, és bármennyire üldözik is érte. Nem szabad engedményeket tennie magával szemben, csak hogy ne nézzék ki, hanem ragaszkodnia kell a megismert és megtapasztalt értékekhez, amelyek a megváltás felé viszik őt.

„Ti vagytok a föld sója. Ha a só ízét veszti, ugyan mivel sózzák meg? Nem való egyébre, mint hogy kidobják, s az emberek eltapossák.”

Aki megismerte az igazságot, aki a szellemtől is megszületett, annak mindig azon az úton kell haladnia, amely a megváltás felé viszi őt, és ébernek kell lennie, észrevennie azt, amikor letért arról, hogy pályakorrekciót végezhessen. Éberségét nem szabad soha elveszítenie, észre kell vennie, hol vannak még benne olyan homályos pontok, ahol a világi csábítások még hatással lehetnek rá, ahol még visszavágyódik kicsit a világi élet kínálta örömökbe, ahol esetleg még veszteségnek érezheti néha az élvezetekről (a kellemes, altató bódulatról) való lemondást. Ezeket a karmafoszlányokat is fel kell oldania, s a saját megváltott állapotának az elérésére kell törekednie, hogy ezzel az egyetemes megváltáshoz is hozzájárulhasson, „a föld sója” legyen, ugyanakkor embertársainak is segítsen a bódulatból való felébredésben, az éberségük megszerzésében, amely szükséges a karmaoldáshoz és a megváltott állapot eléréséhez.

„Ti vagytok a világ világossága. A hegyen épült várost nem lehet elrejteni.
S ha világot gyújtanának, nem rejtik a véka alá, hanem a tartóra teszik, hogy mindenkinek világítson a házban.”

A karmájukat feloldott, beavatott személyek világítótoronyként mutatják az utat az éjszakában – a karmikus vágyaik sötétjében tapogatózó emberek számára, akik nem értik a szenvedéseik és a sorsnehézségeik okát. Sokan nem is akarnak felébredni, és nem hiszik el, hogy a világi spekuláns logika adta tanácsokkal nem nyerhetik meg az életüket, és hogy soha nem fogják megtalálni a boldogságot adó formulát, amivel hipp-hopp boldogok lehetnek, erőfeszítések nélkül, és a világi, öncélú élvezetekről való lemondás nélkül, tehát erőfeszítéseket igénylő belső munka és önfegyelmezés nélkül.
Aki nem hajlandó meghallani, befogadni az igazságot, azt erőltetni nem szabad, hiszen senki helyett nem lehet megváltódni, és valaki szabad akaratába önkényesen beavatkozni tilos, még a legtisztább jóindulatból sem szabad elkövetni ezt a hibát. Ez ugyanis közönséges erőszakoskodás, csak nem fizikai, hanem spirituális szinten, és ezért még veszélyesebb mindkét fél számára.
Vannak azonban, akik keresik az igazságot, és zsákutcákba tévednek, akik szintén rossz helyen keresik a boldogságot – látva az anyagba süllyedt embertársaik labirintusjárását, ebből azt a következtetést is levonhatják, hogy az anyag a hibás, amit el kell vetni. Sok naiv, hiszékeny embert tudnak emiatt a téveszméjük miatt megtéveszteni beavatottnak látszó emberek, akik nem csak nem segítenek a hozzájuk fordulókon, hanem még jobban visszavetik őket a fejlődésben (és természetesen a saját karmájukat is vastagítják ezzel). A „próféták”, a felébredettek feladata az, hogy harcoljanak az igazságért, szálljanak szembe a hazugságokkal, ferdítésekkel, a korrupt viselkedésmóddal, akkor is, ha emiatt veszélyes helyzetekbe kerülnek vagy egyszerűen csak bolondnak nézik őket, és kinevetik, kigúnyolják ezért. A világosság, amit megszereztek, arra való, hogy „mindenkinek világítson” – azaz segítsen a helyes út megtalálásában, és az azon maradáson. Nem szabad titkolózni, elrejteni azokat az információkat, amelyek a boldogság elérésében segítenek, meg kell osztani másokkal, és nem önös érdekek által vezérelve: nem azért például, hogy ezáltal meggazdagodjunk (pl. hogy csillagászati áron tartsunk előadásokat csakis azok számára, akik meg tudják azt fizetni) vagy hogy más hasznot reméljünk általa (pl. megbecsülést, hódolatot, elismerést, díjakat, stb). Ébernek kell maradni, hogy ne válhassunk korrumpálhatóvá a spirituális tudás által. Aki valódi spirituális tudás birtokában van, annak a Fény művelőjévé kell válnia – átvilágítani és szellemileg megtermékenyíteni másokat, hogy ők maguk is egyre tisztábbakká és áttetszőbbekké válhassanak. Ez a legfontosabb szerepe a beavatottaknak, a „kétszer születetteknek”, a prófétáknak.

„Ugyanígy a ti világosságotok is világítson az embereknek, hogy jótetteiteket látva dicsőítsék a mennyei Atyátokat!”

A jótetteknek nem mágiázásnak, misztikus hókuszpókuszoknak kell lenniük, amelyekkel a beavatottak egyrészt az emberek csodálatát szerzik meg, másrészt pedig azt a látszatot keltik, hogy csakis különleges, kiválasztott lények lehetnek beavatottak. A jó példa, amit mutatnak, az kell legyen, hogy a saját gyakorlati, hétköznapi életfeladataik felvállalásával megmutatják: minden ember, aki elszánja magát arra, hogy feloldja a karmáját, az kiválasztott lesz – olyan ember tehát, aki kiválasztja magát a megváltódás elérésére, a mennyek országába való jutásra. Ehhez pedig nem különleges misztikus erők birtokában kell lenni, nem a földi, fizikai törvények meghaladására kell törekedni. Az igazság ennél sokkal prózaibb: azokat a feladatokat kell felvállalni, amelyeket legszívesebben elkerülnénk, amelyek olyan iszonyatot, fóbiákat is ki tudnak váltani belőlünk, hogy pénzt és fáradságot nem sajnálva mindent elkövetünk, csak hogy kikerülhessük azokat – azután pedig csodálkozunk, hogy betegek vagyunk, kiégettek, csalódottak, boldogtalanok. Hiszen épp a boldogsághoz, a beteljesedett élethez vezető utat kerültük el minden igyekezetünkkel.
A „próféták”, tehát azok, akiknek sikerült a belső ellenkezéseiket legyőzve felvenniük a keresztjüket, és térdet hajtottak a sorsuk előtt, nem pedig misztikus trükkökkel, vagy vallásos szemforgatással, kerülték azt, és jó példát mutathatnak minden hitetlenkedőnek, hogy igenis ezeknek az életfeladatoknak a felvállalásával lehet magunkat megváltani. Sajnos, ehhez erőfeszítéseket kell tennünk, és hosszú évekig dolgozni rajtuk, nem elég csak befizetni egy misztikus tanfolyamra vagy mágikus praktikákat alkalmazva várni a sült galambot, „bevonzani” pénzt, szerelmet, egészséget. Nem lehet a világi logika szerint gondolkodva megváltódni, nem lakhat jól a kecske is, és maradhat meg a káposzta is – fel kell adnunk a karmikus tévképzeteinket, és másképpen kell élnünk, követve azokat, akiknek ez sikerült, a csüggedés periódusaiban erőt merítve az ő pozitív példájukból nem adni fel, ha újra és újra kudarcok érnek, akkor sem.

„Ne gondoljátok, hogy megszüntetni jöttem a törvényt vagy a prófétákat. Nem megszüntetni jöttem, hanem teljessé tenni.
Bizony mondom nektek, hogy míg ég és föld el nem múlik, egy vesszőcske sem vész el a törvényből, hanem minden beteljesedik.”

Jézus nem anarchista próféta volt, és nem is csodatevő misztikus guru, sőt még Isten fia sem, legalábbis nem abban az értelemben, ahogyan azt később a keresztény egyház állította (tehát nem Isten egyszülött fia, aki különleges képességek birtokában feltámadt és megváltódott, sőt, másokat is megváltott kereszthalálával, anélkül, hogy azok – a hívek – erőfeszítéseket ne tennének a saját megváltódásuk érdekében!). Isten fia volt, úgy, ahogy mindannyian azok vagyunk: Isten lányai és fiai, hiszen mindannyian az isteni létből eredünk, bennünk van az isteni mag, amelyet meg kell tisztítanunk, ki kell tágítanunk magunkban, hogy elérjük az arany öntudatot, és a karmánkat feloldva megváltódhassunk. Jézus ebben mutatott példát, ezt a beavatási utat tanította, amelyik minden ember számára megadatott, sőt, minden ember számára kötelező itt a földön.
És nem véletlenül születünk az anyagba, hiszen ez az a hely, ahol elvégezhetjük azokat a feladatainkat, amelyek során megtisztíthatjuk önmagunkat, és ezt a szerzett „rakományt” visszavisszük halálunk után. Az anyagi világot nem szabad tehát lenézni, mocskos, bűnös helynek tartani, hiszen a szellemi világ hozta azt létre, azért, hogy itt élve végrehajthassuk a karmaoldási feladatainkat. Ennek a világnak a törvényeit kell tiszteletben tartani, és nem arra törekedni, hogy mindenáron megszabaduljunk az anyagi terhektől. Mert bár valóban elsősorban szellemi lények vagyunk, és erről megfeledkezni, az anyagba süllyedni ugyanolyan tévedés, sőt bűn, mint elvetni az anyagi világot – mégis fel kell ismernünk azt, hogy szellemi lényekként csakis itt tudjuk feloldani a karmánkat.
Ehhez pedig ismernünk kell a természeti törvényeket, és tiszteletben tartani azokat, csakúgy, mint az őket létrehozó egyetemes törvényeket. Az egyetemes törvények szellemében kell élnünk, és azokat betartani. Ezek a törvények irányítják az egész létezés alapműködését, és egyformán működnek minden ember életében, függetlenül attól, hogy az ismeri-e azokat vagy nem. És épp ezért nem létezik „égi protekció”, nem létezik az, amit a vallás kegyelemnek nevez: az egyetemes törvényeket nem lehet kicselezni, nem lehet megvesztegetni. Meg lehet ugyan próbálni, mert a következmények nem látszanak azonnal, mint pl. a gravitáció esetében. De ugyanúgy, ahogyan azt sem lehet kicselezni, a törvénytelen élet eredményei is megmutatkoznak hamar: boldogtalanság, betegség, balesetek, nehézségek formájában kényszerítenek arra minket, hogy hagyjunk fel a tévúton való járással, s ha mégis csökönyösen ragaszkodunk tévképzeteinkhez, akkor a szaturnuszi erő néhány figyelmeztetés után nagyon hirtelen véget vethet ennek a játéknak. Minden ellenkező látszat ellenére tehát a törvény beteljesedik, ahogyan Jézus mondta, és erről, ha éberen, nyitott szemmel figyelünk, minduntalan meggyőződhetünk magunk is.

„Aki tehát csak egyet is eltöröl e legkisebb parancsok közül, és úgy tanítja az embereket, azt igen kicsinek fogják hívni a mennyek országában. Aki viszont megtartja és tanítja őket, az nagy lesz a mennyek országában.”

A törvénytelen gondolkodásmód, a bűnbeesett, terheken könnyíteni akaró logika szerinti életmód nem fog soha igazi boldogsághoz vezetni. S aki nem csak magát, hanem másokat is ámít ilyen tévképzetekkel, az nagy bűnt követ el. Sok önjelölt guru, aki nincsen tisztában a szellemi törvényekkel, felszínes ismereteit arra használja, hogy másokat is „segítsen” – abban, hogy elkerüljék a kiegyenlítődési képességek elnyerését kifejleszteni hivatott életfeladataikat, azok elvégézését. Gyakori hiba, hogy a valóságtól elrugaszkodva, a hétköznapi életfeladatoknak hátat fordítva az emberek már a földi életük során „lebegni” akarnak, szellemvilágban élni, szellemlényekkel kommunikálni, azoktól várni protekciót, segítséget, hogy azok majd megoldják helyettük a problémáikat. Emiatt megvilágosodottnak hiszik magukat, s tudásukat hirdetik (persze jó áron, hogy nekik is legyen belőle hasznuk, függetlenül attól, mennyire „megvetik” az anyagi világot, legalábbis erről szónokolnak). Emberek tömegeit kábíthatják így, és ez a spirituális kábulat még veszélyesebb, mint a fizikai szinten, különböző szerek hatására megélt bódulat, azért, mert ebből még nehezebb megtalálni a kiutat. Aki tehát a törvényeket ilyen módon semmibe véve másokat is magával ránt, másokat is megakadályoz abban, hogy feloldják a karmájukat, „azt igen kicsinek fogják hívni a mennyek országában”.
A Fény művelőivé kell válnunk, úgy, hogy először a saját éberségünket szerezzük meg, a saját életfeladataink elvégzésén fáradozunk, és ezután másokat segítünk abban, hogy felébredjenek, hogy megtalálhassák a helyes utat, amelyik a „mennyek országába” (a megváltottság állapotába) vezetnek.

„Ezért mondom nektek: ha igazságotok nem múlja felül az írástudókét és a farizeusokét, nem juttok be a mennyek országába.”

Manapság az intelligencia, az észbeli képességek, a hatalmasra duzzasztott tudás az egyik legfőbb érték, amelyek mentén megítélik az embereket. Az iskolában gyermekkorunktól kezdve hatalmas tudásmennyiséget szerzünk, úgy, hogy mindeközben nem rendelkezünk helyes értékítélettel, nem tudunk kialakítani magunkban olyan értékrendet, amelyik az egyetemes törvényekhez, a metafizikai igazságokhoz igazodik. Emiatt az észbeli képességeinket sem tudjuk megfelelően felhasználni, a merkúri értelem öncélúvá válik, a tudás, a megszerzett egyetemi diplomák mit sem segítenek abban, hogy valóban értékes emberekké váljunk, és boldog életet éljünk. A megszerzett tudást az élet megnyerésére akarjuk felhasználni, pragmatikus, okos eszünkkel beleavatkozva a természet rendjébe, és civilizált életmódunkkal egyre távolabb kerülve önmagunktól, a bennünk is ott szunnyadó isteni magtól. A világi, bűnbeesett logika szerint akarunk sikeresek és boldogok lenni, azután pedig nem értjük, miért nem vagyunk azok akkor sem, ha sok pénzt kereső, sikeres üzletemberek vagy más, elismert, híres, stb emberek vagyunk. Csodálkozunk, amikor pl. Nobel-díjas tudósokról (vagy más, híres és elismert emberről) kiderül, hogy magánemberként sikertelenek és végtelenül boldogtalanok voltak, és nem értjük, hogy ha ők sem voltak boldogak, akkor ki lehet az?
Ezen a szemléletmódon kell változtatnunk, ha a megváltódás irányába akarunk elindulni, és teljesen más értékrendet állítani fel. Értékes az, ami a megváltás elérését teszi lehetővé, és ez fog egyben boldoggá is tenni. Valószínűleg nem leszünk általa sem híresek, sem gazdagok, sem irigyeltek, „csak” elégedettek, derűsek és egészségesek. Ehhez azonban el kell vetni az addig élt kényelmes és felelőtlen életmódot, felelősséget kell vállalni az életünkért, úgy, hogy nem csak a tetteinkért, de a gondolatainkért és a képzeletvilágunk képeiért is felvállaljuk a felelősséget. Megismerve a metafizikai igazságokat, megtudjuk azt, hogy mi az, ami igazán értékes: ami által a (karmikus tulajdonságainktól) megváltott állapothoz egyre közelebb juthatunk. Ez az állapot a „mennyek országa”, amelynek elérése az emberi élet célja.

„Hallottátok, hogy a régiek ezt a parancsot kapták: Ne ölj! Aki öl, állítsák a törvényszék elé.
Én pedig azt mondom nektek: Már azt is állítsák a törvényszék elé, aki haragot tart embertársával. Aki embertársát ostobának nevezi, állítsák a nagytanács elé. Aki azt mondja neki, hogy te bolond, méltó a pokol tüzére.”

A fizikai erőszaknál sokkal veszélyesebb és ártalmasabb a gondolati és képzeleti szinten megélt agresszió. Bár ezt, a mai anyagias szemléletű világban nehezen lehet elhinni, hiszen ez nem látszik (legalábbis nem azonnal), mégis, hosszú távon és áttételesen bár, de sokkal nagyobb pusztítást tud végezni, mint a fizikai szinten megélt agresszió. Aki nem mer kiállni az igazságért, nem akarja megélni a kapcsolatot a tűz elemmel, elfojtja azt magában, és áttolja mentális és képzeleti szintre, ott, a lelki és a fantázia-világában akarja „kezelni” az indulatait, a konfliktusait, az végül a fizikai valóságban fel nem vállalt csatáit a képzelete szintjén fogja vívni, aminek viszont mágikusan ható és visszaható ereje is van.. Később nagy árat fizet a jó ember látszatáért, betegségekkel és sorsnehézségekkel kell szembenéznie. Ezért kell megtanulni szelídnek lenni: olyan embernek, aki ha kell, harcol az igazságért, de nem őrizget haragot és gyűlöletet a szívében. Mert felismerte azt, hogy el kell engednie az őt mérgező negatív gondolatokat, érzelmeket, másképp nem lehet sem boldog, sem egészséges.
Aki pedig még nem tisztította meg a gondolat- és képzeletvilágát ezektől az indulatoktól, bosszúszomjas, haragos vágyaktól, még mindig megengedi magának a másik ember ellen irányuló agresszív képzelgéseket, az ellenségképek gyártását, az még nem kerülhet kapcsolatba a benne levő isteni maggal, az még rá sem lépett a megváltás felé vezető útra.

„Ha tehát ajándékot akarsz az oltáron felajánlani, és ott eszedbe jut, hogy embertársadnak valami panasza van ellened, hagyd ott az ajándékodat az oltár előtt, s menj, előbb békülj ki embertársaddal, aztán térj vissza, és ajánld fel ajándékodat.”

Az, hogy a külvilág felé milyen jámbor és jószándékú arcot mutatunk, nem számít semmit, ha valójában belül keserűek és gyűlölködőek vagyunk. Az egyetemes törvényeket nem lehet lekenyerezni semmilyen külső cselekedettel, ami valójában fontos, az az, hogy belül mit tudtunk elvégezni, mennyire sikerült magunkat megtisztítani a karmikus zavarainktól. Ezt a belső munkát kell elvégezni, és törekedni arra, hogy ne kifelé mutogatva keressünk bűnbakokat, ne másoktól várjuk el, hogy boldoggá tegyenek minket, hanem vállaljuk a felelősséget a saját életünkért. A neheztelés, a harag, a gyűlölködés, az ellenségeskedés olyan sötét és lehúzó érzelmek, amelyektől a saját érdekünkben mielőbb meg kell szabadulnunk, hogy egészségesek lehessünk testileg-lelkileg, hogy kapcsolatot teremthessünk a bennünk élő isteni maggal, szikrával.

„Ellenfeleddel szemben légy békülékeny idejében, amikor még úton vagy vele, nehogy átadjon ellenfeled a bírónak, a bíró pedig a poroszlónak, és börtönbe kerülj.”

Minél tovább gyűlölködünk, annál mélyebbre süllyedünk bele a karmikus zavarainkba, ahonnan nagyon nehéz lesz a visszaút, azért is, mert a képzeleti-gondolati háborgás, csatározás hamar megnyilvánulhat fizikai szinten is, betegség vagy más nehézség formájában. A konfliktusokba belemenve, és nem gyáván kikerülve azokat, sok, addig rejtve maradt hibás nézet, elképzelés a felszínre kerülhet, amelyeket így megismerve, könnyebben meg lehet haladni, el lehet engedni, és ezáltal könnyebbek és tisztábbak, áttetszőbbek leszünk. A harc tüze megtisztít, és megérthetjük a konfliktus okát is, azt, hogy milyen bennünk élő zavar, tette szükségessé, illetve okozta azt. Ha ezt megértjük, már nem kell haragudnunk a másik emberre, nem kell őt kikiáltani bűnösnek, magamat pedig ártatlan áldozatnak.

„Bizony mondom, nem szabadulsz ki, amíg az utolsó fillért is meg nem fizeted.”

A karmikus zavaraink börtönéből, labirintusából csak akkor kerülhetünk ki, ha a hibabelátási képességünket kifejlesztve bátran szembenézünk a karma-démonainkkal, a bennünk lakó karmikus sötétséggel, és türelmes, kitartó munkával megtisztítjuk magunkat tőlük. Ehhez azonban könyörtelenül őszintének kell lennünk magunkkal, és fel kell adnunk a bűnbeesett világi gondolkodásmódot: fel kell ismernem, hogy semmi sem független tőlem, ami velem történik, bármilyen apróság is legyen az, s ezért fel kell vállalnom a felelősséget mindenért. Ez az út vezet a megváltott állapothoz: a legkisebb tévképzetemmel is szembe kell néznem, fel kell vállalnom, és el kell engednem ill. át kell azt alakítanom pozitív tulajdonsággá.

„Hallottátok a parancsot: Ne törj házasságot.
Én pedig azt mondom nektek, hogy aki bűnös vággyal asszonyra néz, szívében már házasságtörést követett el vele.”

A fizikai világ jelenségei, történései, így a tetteink is, legvégső leképeződései, megjelenési formái annak, ami a szellemi világban, képzeleti, kauzális szinten megszületett és kiformálódott. Ezért ha változást akarunk elérni fizikai szinten, akkor a változtatást a képzeletvilágunk szintjén kell elkezdenünk, mágikus, teremtő képességeink ugyanis itt működnek. Ha ezzel tisztában vagyunk, és felelősséget vállalunk nem csak a tetteinkért, hanem az azokat létrehozó gondolatainkért és képzeleti tevékenységünkért is, akkor valóban irányítói lehetünk sorsunknak.
Ennek a tudatában érthetjük meg Jézus tanítását: ezért házasságtörés a bűnös vágy megszületése. Valóban hűségesnek lenni azt jelenti, hogy ezen a szinten is felelősséget vállalunk: azaz nem csak nem bocsátkozunk testi kapcsolatba más házastársával, de nem is engedjük meg magunknak a másról való fantáziálást, nem engedünk a Lilith keltette sóvárgásnak, amelyik folyton újra, másra vágyik, soha nem elégszik meg azzal, ami a jelenben megadatott, amit a valóságban megélhetünk. A volt vagy leendő szerelmekről való nosztalgikus és ártatlannak hitt képzelődés, ábrándozás, a félelem vagy méltatlankodás, hogy ha hűségesek maradunk a párunkhoz, akkor lemaradunk élvezetekről, amelyek úgymond „járnak” nekünk, olyan aktusok, amelyek a fizikai valóságunkat formálják, tönkretéve az addig elért eredményeinket, felbontva kapcsolatainkat, és ennek csak a legvégső megnyilvánulási formája az, amikor tettek szintjén is házasságtörést követünk el, csalásba és hazugságokba bonyolódunk.
Ezért érdemes megfogadni a Tízparancsolatban megfogalmazott tanácsot: más házastársát ne kívánd! (Ami egyben azt is magában foglalja, hogy te magad se teremts olyan helyzeteket, amelyekben más házastársát megkísérted, vagyis „kívántatod” magad, még ha ez a mai gondolkodásmód szerint még „belefér”, hiszen csak ártatlan flört, játék, amire önbizalomerősítőként mindenkinek szüksége van.) Ez a parancs – ami nem igazi parancs, hanem megszívlelendő jótanács a boldogság, a harmónia eléréséhez, hiszen a mi saját érdekeinket szolgálja, az önkorlátozás a saját boldogságunkhoz szükséges – a mai gondolkodásmód szerint egyenesen nevetségesnek és abszurdnak tűnik, hiszen minden ennek az ellenkezőjére bíztat, arra, hogy „kiteljesedésünk” érdekében minél több és minél intenzívebb élvezetre törekedjünk, tehát csábítsunk és engedjünk a csábításnak (a hamisan értelmezett szabadság szellemében).

„Ezért ha jobb szemed megbotránkoztat, vájd ki és dobd el! Inkább egy tagod vesszen oda, mintsem egész tested a kárhozatra jusson.
Ha jobb kezed visz bűnbe, vágd le és dobd el! Inkább egy tagod vesszen oda, mintsem az egész tested pokolba kerüljön.”

A Lilith gerjesztette sóvárgások minden emberben ott lappanganak, és a modern társadalom normái ezeknek a devianciáknak a kiélésére biztatnak bennünket, mondván, ez a boldogság kulcsa, ha engedjük magunkat szabadon „szárnyalni” (azaz követjük a karmánk keltette vágyainkat, és megvalósítjuk azokat). Ez az út azonban valójában a Pokolba vezet, a kárhozathoz, vagyis a mind nagyobb boldogtalansághoz, betegségekhez, végső soron a dezintegrációhoz, a megsemmisüléshez. Az árnyékén, a bennünk élő, soha nem nyugvó „kisördög” megtévesztő játékának bedőlve az élvezetek nyomán soha nem fogjuk a boldogságot megtapasztalni, ezért jó, ha idejében felébredünk, és mi magunk korlátozzuk magunkat. Ez legtöbbször nem csak kényelmetlen, de sok embertársunk számára nevetségesnek is tűnünk ilyenkor. Nem könnyű hátat fordítani az addigi megszokott világunknak, és egy újonnan felállított értékrend szerint megszervezni a mindennapokat, úgy, hogy a legfőbb célt tartsuk szem előtt: a megtisztulást a karmikus vágyaktól. Minden apró siker közelebb visz a megváltáshoz, és fordítva: ha az árnyékén sugallataira hallgatva azt érezzük, nem kell szigorúnak lennünk magunkhoz, ennyi igazán belefér még, ennyitől még semmi bajunk nem lesz, hiszen más még ennyire sem korlátozza magát, mint mi... – ezek a gondolatok valóban a kárhozatba vezető utat alapozzák meg. Ezért kell ébernek lennünk, s lelepleznünk magunkban az ilyen feltámadó vágyakat, gondolatokat, kíméletlenül leszámolnunk a sugallatokkal, amelyek szerint „ráérünk arra még”.

„Hallottátok ezt a régieknek szóló parancsot is: Ne esküdjél hamisan, hanem tartsd meg az Úrnak tett esküdet.
Én pedig azt mondom nektek: Egyáltalán ne esküdjetek, sem az égre, mert az Isten trónja, sem a földre, mert az lába zsámolya, sem Jeruzsálemre, mert az a nagy Király városa. Még saját fejedre se esküdjél, mert egyetlen hajszáladat sem tudod fehérré vagy feketévé tenni.
Így beszéljetek inkább: az igen igen, a nem nem. Ami ezen felül van, az a gonosztól való.”

Az igazán fontos kérdésekre a válaszok egyszerűek – ezért is nehéz elhinnünk őket, mert azt hisszük, hogy minél fontosabb, minél magasabbrendű valami, annál bonyolultabb. Ezért túlfejlesztett merkúri logikánkkal egyre átláthatatlanabb labirintusokat építünk, gondolkodásmódunk is egyre bonyolultabbá válik, s nem vesszük észre azt, hogy így éppen a lényegtől, az igazságtól távolodunk el. A túlkomplikált magyarázatok nem fel-, hanem elfedik az igazságot, miközben mi belegabalyodunk az öncélúan folytatott filozofálással létrehozott gondolathálóba. Ezért kell törekednünk arra, hogy ne akarjuk a merkúri őserővel a többi bolygó által képviselt erőket elnyomni, ne használjuk logikus eszünket se labirintusépítésre, se mások és főleg önmagunk becsapására ne. Nem a többi erőt elnyomva, hanem azokkal harmonikusan együttműködve kell a merkúri tiszta gondolkodásnak a megváltás elérését szolgálnia, ami a konkrét feladatok szintjére lefordítva azt jelenti, hogy nem szabad megengednünk magunknak azt, hogy az árnyékénünk a logikus, okos eszünkön keresztül irányítson minket, kétségek között tartson minket, hazug, kétértelmű helyzeteket hozzon létre, mindig nagyon okosan megmagyarázva nekünk, hogy miért ne tegyük azt, ami számunkra üdvös lenne, és miért tegyük meg azokat a dolgokat, amelyek a romlás felé visznek. Az ilyen gondolatok valóban a gonosztól származnak, és ezeket a kettősségeket kell felszámolnunk egyértelmű helyzetek teremtésével, amikor nincs „is-is”, „igen, de...” és hasonlók, hanem „az igen igen, a nem nem”.

„Hallottátok a parancsot: Szemet szemért és fogat fogért.
Én pedig azt mondom nektek, ne álljatok ellen a gonosznak. Aki megüti a jobb arcodat, annak tartsd oda a másikat is!”

Ennek a tanításnak a hamissága azonnal kiderül, ha arra gondolunk, mit jelent valójában szelídnek lenni. Ez ugyanis nem gyáva meghunyászkodást, az igazság lehazudását jelenti a hamis béke eléréséért – mint amire a fenti hamisítás buzdít – hanem az arany öntudat kifejlesztése által elérhető, az igazságért vívott harc által szerzett békességet, szelídséget. A gonosszal a harcot igenis fel kell venni, nem pedig gyáván meghátrálni előle. A tűz elem elfojtásával, annak az életünkből való kiszorításával soha nem érhetünk el igazi harmóniát és boldogságot, nem teremthetünk egyértelmű helyzeteket, de önmagunkat sem ismerhetjük meg, és nem is tisztíthatjuk meg magunkat. A Jézus által tanított beavatási rendszerben a tűz nagyon is fontos helyet foglal el, és ennek az elferdítése, meghamisítása veszélyes és bűnös tett.

„Aki perbe fog, hogy elvegye a ruhádat, annak add oda a köntösödet is!
S ha valaki egy mérföldnyire kényszerít, menj el vele kétannyira!
Aki kér, annak adj, s attól, aki kölcsönt akar tőled, ne tagadd meg!”

Ezek a mondatok a harcra való buzdítás után ellentmondásosnak tűnhetnek, hiszen gyávaságnak tűnhet ez a viselkedésmód, amire Jézus tanít. Valójában azonban igen bátor tettek ezek: belemenni olyan helyzetekbe, amelyektől minden porcikánk irtózik, kényelmetlenséget vállalni annak érdekében, hogy kiderüljön számunkra: miért találkoztunk az adott szituációval, milyen törvényszerűségek vezettek oda, és milyen törvényszerűségek működnek, tartják fent azt, és milyen, a sorsrendezésem szempontjából fontos információt nyerhetek, ha nem megfutamodom, ahogy azt legszívesebben tenném, hanem belemegyek pl. egy konfliktusba. Itt valójában a polaritás törvényének a fontosságára hívja fel a figyelmünket Jézus: egy szituáció, jelenség, amelyik szélsőségesen mutatkozik meg, egyértelműen megmutatja magát, az esszenciát, érthetővé válik. Egy szélsőségessé fokozott, határállapotba került jelenség egyértelművé válik, tisztán megmutatja valódi „arcát”, és ezáltal jobban megérthetjük azt, hogy mit mutat számunkra, mi az, amivel szembe kell néznünk, amivel konfrontálódnunk kell annak érdekében, hogy kiegyenlített állapotba kerülhessünk, harmonizálódhassunk vele.

„Hallottátok a parancsot: Szeresd felebarátodat, és gyűlöld ellenségedet.
Én pedig azt mondom nektek: szeressétek ellenségeiteket, és imádkozzatok üldözőitekért!
Így lesztek fiai a mennyei Atyátoknak, aki fölkelti napját jókra is, gonoszokra is, esőt az igazaknak is, bűnösöknek is.”

Az asztrológiában a Neptunusz képviseli az egyetemes, isteni szeretetet, az egyetemes egybeolvadási vágyat, amely nem csak a földi létezést biztosítja, de ez a szeretet az az erő, amelyik az egész univerzumot működteti, és a folytonos teremtés által fenntartja. Ez az erő nem „kivételezik”, nem szab erkölcsi vagy más feltételeket, hiszen, amint a neve is mutatja, egyetemes. Ezt az egységet mi, emberek is megtapasztalhatjuk, pl. meditáció során, amikor átélhetjük azt, hogy egyek vagyunk az Istennel, és a különváltság, a gyűlölködés fájdalmas kiszakadás ebből az egységből. Ennek a boldogságnak az átélésére törekszünk (legtöbb esetben tudattalanul) mindannyian, olyankor is, amikor szeretetet pótló szerekkel (dohányzás, kábítószerezés, alkoholfogyasztás, édességevés stb) próbáljuk kikényszeríteni ezt az egységállapotot. Ezek a tevékenységek azonban csak hamis egységtudatot keltenek, és még erősebbé teszik a szomjunkat (ezért lehet olyan erős függőségbe kerülni tőlük). A igazi egységet azáltal érhetjük el, hogy megtanulunk valóban szeretni, harmonizálódni a neptunuszi őserővel, és szeretetet áramoltatva mindenki felé, válogatás és feltételek nélkül, átélhetjük az egyetemes egybeolvadást. Mindannyian ebből az isteni zónából jövünk, és ebben a tekintetben egyek vagyunk. Ezt kell tudatosítani magunkban, s ilyen módon szeretni az ellenségeinket is.
Ez azonban nem jelenti azt, hogy a karma szintjén is egyek vagyunk: mindannyian más és más karmával születtünk, ennek a megtisztítása, a karmánktól való megváltódás az a cél, amiért emberi testbe születtünk. Ezért a szeretet alatt nem azt kell értenünk, hogy egyetértünk a karmája által vezérelt embertársunkkal, és a szeretet nevében megengedjük neki vagy egyenesen biztatjuk a negatív meghatározódásainak a minél teljesebb kiélésére. Ebben a vonatkozásban nem vagyunk egységesek, és nem is kell egységre törekednünk, mert abból nem fog származni harmónia és boldogság, csak zűrzavar, boldogtalanság, betegségek, szenvedés. A mindenkiben ott levő isteni magot, isteni szikrát kell meglátnunk magunkban és a többi emberben is, és segítenünk annak, aki megengedi, abban, hogy minél inkább megtisztítsa, kiterjessze azt magában. Ily módon szeretve az ellenséget az megszűnik ellenségnek lenni.

„Ha csupán azokat szeretitek, akik szeretnek benneteket, mi lesz a jutalmatok? Nem így tesznek a vámosok is?
S ha nem köszöntitek, csak barátaitokat, mi különöset tesztek? Nem így tesznek a pogányok is?
Legyetek hát tökéletesek, amint mennyei Atyátok tökéletes!”

A tökéletesség, amire törekednünk kell, az a megváltottság állapota. Ehhez meg kell tisztítanunk a spirituális struktúránkat a karmikus sötétségtől, harmonizációra kell törekednünk a Szaturnusz előtti bolygókkal (az általuk megtestesített erőkkel): kifejlesztjük az arany öntudatot, az információérzékenységet, a logikus, pragmatikus gondolkodási képességünket, megteremtjük magunkban a négy őselem harmonikus egységét, nem fojtjuk el a tűz elemet magunkban, hanem megtisztulunk a harc tüzében, ítélőképességünket kifejlesztve egy olyan belső hierarchiát állítunk fel, amelyik középpontjában a megváltás elérése áll, megtanulunk felelősséget vállalni. A Küszöb Őre, a Szaturnusz, ekkor megengedi, hogy feljebb lépve a fejlődésben, az Uránusz, Neptunusz és Plútó által megtestesített magasabbrendű teremtőerőkkel is harmonizálódhassunk. Ezen a szinten lehet megtapasztalni az isteni szellemmel való kollaborációt, az egyetemes egységet, és ennek eredményeképpen a plútói legmagasabbrendű isteni boldogságot.
A bolygók által megtestesített teremtőerőkkel való harmonizáció során egyre inkább megtisztulunk, s mind jobban el tudjuk engedni az olyan karmikus tulajdonságokat, mint pl. a hazudozás vagy a csalás utáni (öntudatlan) sóvárgás (amelyik minket is olyan helyzetekbe sodor, ahol becsapnak, elárulnak minket), az ellenségképek gyártása és az ezekbe való beleélés során megerősödő intenzív gyűlölet és pusztításvágy, az önkéntelen gyáva meghunyászkodás, meghátrálás, a minél intenzívebb és változatosabb élvezetekre való sóvárgás, stb. Ezek és az ehhez hasonló karmikus vágyak, meghatározódások azok, amelyek tudattalanul irányítanak minket, és amelyek boldogtalanná, beteggé, szerencsétlenné tesznek minket. Ezeknek a meghaladására, a megfelelő pozitív képességek kialakítására kell törekednünk, és nem azért, mert rettegünk egy kegyetlen, bosszúálló istentől vagy az irracionálisan működő sorstól, amely szeszélyének ártatlanul ki vagyunk szolgáltatva. Ezért nem kell lázadoznunk sem a sorsunk ellen, sem az életfeladataink elvégzése ellen, hiszen ezek csakis a mi boldogságunkat szolgálják, senki nem kényszeríti ránk őket, csakis a mi józan belátásunkon múlik, megértjük-e ezt, és a boldogság elérésére törekedünk, vagy pedig engedünk a karmikus vágyainknak, és viseljük ennek a viselkedés- és gondolkodásmódnak a következményeit.

Boldog Új Esztendőt!

Sat, 30 Dec 2023 11:49:00 +0000

Kedvesek,

valamiféle számítás szerint elérkeztünk az év végére és ilyenkor általában és ebben a modern gondolkodással átszőtt világban az asztrológustól azt szokták várni, hogy "mondja meg a jővőt".

Nos, én az az asztrológus vagyok , aki feleslegesnek és félrevezetőnek, vagy minimum a szórakoztatás körét betőltő butáskodásnak tartom és nem foglalkozom ilyesmikkel. Ugyanis nagyon nehéz és bőségesen elég valakinek rájönnie, elcsípnie és abbahagynia a rejtett hajlamaiból és tudatalatti programjaiból származó önsorsrontó és egészségtelen képzelgéseit. Mindenféle félrevezetés vagy dédelgetés, hitegetés és szórakoztatás csak ront a helyzeten , nem segít a boldogulásban az épségben maradásban.

Az időnek bár van minősége ,- és elsősorban az van neki-, amit "előre jelez " egy , a világra felállított képlet az csak egy annyi, mint amikor az ember hiszi és tudja, hogy lesznek esők és napsütéses időszakok, majd viharos és aszályos idők. Ám azt, hogy egyénileg kinek mennyi jut az időminőségből és az mennyiben zavarja vagy boldogítja az illetőt, az teljességgel attól függ mindig, hogy milyen relációban tudja megélni valaki önmagán belül saját "egyszülöttségét "az "atya" fényében. Guénon szavaival élve: " a szellemi tekintély és az időbeli hatalom" milyen mélységben és tisztaságban egyenlítődik ki.

Ezért teljesen felesleges mindenféle jósolgatás és hitegetés. A teljes látókörűség tisztán tartása a legfontosabb, mert akkor az ember el tud igazodni és nem érhetik drasztikus meglepetések, nem ijed meg túlságosan és hamarabb helyre tudja állítani a mértéket. Ha nem bomlik meg "fent" valami túlságosan, ha mindig csak annyi és az kerül a "kukába", ami odavaló, akkor nincs mitől romoljon az egészség , nincs mitől boldogtalanság keletkezzen.

Ezt elérni nem sétagalopp és nem vált meg semmiféle hízelgés vagy közömbösség senkit a belső erőfeszítéstől. Nem könnyű. Nekem se volt az, és most sem az. Amíg van Fény,- és az örökké van-, addig vannak árnyak is. Jó tehát ébernek, egyetemesen tájékozottnak lenni és maradni. Ez a legfontosabb foglalkozás. Minden egyéb foglalkozás ezért van : az ember lássa be, ha tévútra téved és hagyja ott. Lépegessen a világos szeretetteliség útján, mert csak ennek van olyan hozadéka, hogy az út végén elégedetten tekintsen vissza : nem élt hiába. Az élet gazdagabb lett a tevékenysége nyomán, elegendő sötétséget világított át magában és hozzájárult a környezete egészséges életéhez is.

Csak ez számít. Mert abszolút semmiféle díjat vagy karriert, anyagi értelemben vett gazdagságot nem visz senki magával át földi élete végén. Csak megváltott lelkét. Tudom, ezzel nem divatos foglalkozni. Dehát a divat az jön-megy, a lélek pedig örök. És ezt kivétel nélkül mindenki tudja és érzi.

A jővő év eleje , rejtett szegmenseiben Skorpió (Leszálló) és Oroszlán (Lilith) szellemiség által áthatott minőségben van. Ezek ilyenformán negatívak. De semmiféle módon nem "hatnak" kívűlről senkire és semmire, mint ahogy egyetlen bolygó se hat senkire. Mindössze szimbolikus szerepük van és kifejezik az analógiásan hozzájuk rendelhető őserőt. Egy-egy őserő pedig nagyon sok formában jelentkezhet valaki esetében, más őserőkkel együtt. Pont ezért mindenki egy egyéniség és pont ezért hiábavaló mindenféle spekuláció, miszerint kívűlről negatív vagy pozitív hatás érne valakit.

Az időminőség tehát a magasrendű igazság után való szimatolás és igazságérzet tekintetében való érzékenységet jelzi és az önuralomra "kényszerít". Konfliktusok tehát általában azért keltkeznek, hogy fény gyúljon a kiegyenlítődésre, a rejtettségüknél fogva ártó elképzelések és törekvések felszínre jöhessenek, az öntudat erős lehessen és a személyes önuralom regnálhasson.

Az év második felében Mérlegben van mindkét karmapont. Tehát a Mérleg által jelzett jellemvonások kerülnek sötétbe, homályba és "kéri" az idő a világosságot ezen a téren . Tehát a konfliktusok a harmónia megteremtése végett zajlanak. Aki efelől tudatos, annak nem kíméletlennek és kegyetlennek tűnnek majd a konfrontációk, hanem szükségesnek és áldásosnak. Felismerik a pillanat fontosságát.

Mindenkinek kívánok egy éberségben, bátorságban és szeretetteljességben gazdag Új Esztendőt!

Köszönöm az eddig hozzám fordulóknak, hogy együtt kereshettük a bajok forrását és köszönöm azoknak is, akik bátrak lesznek megismerni önmagukat , úgy istenigazából.

A szabadság metafizikája - Gai Eaton

Fri, 15 Dec 2023 05:53:00 +0000

"Egy rokkant kényelmet és mindenféle támasztékot igényel., amelyekre az egészséges embernek semmi szüksége. Ha megfosztanak minket a világegyetembe betőltendő valódi szerepünktől, akkor a legdemoralizálóbb betegségnek, a haszontalanságnak esünk áldozatul.

Ha az emberi teremtményt- ahogy azt általánosan feltételezték- Isten a világ és a világon túli realitások közötti közvetítőnek tervezte, akkor más urak szolgálatában sosem talál beteljesülést.. Más teremtmények, az állam , vagy valamilyen ideológia szolgálata- esetleg a szexuális kicsapongásnak vagy egyéb stimulációknak odavetett élet- soha nem lehet több, mint pótlék.

Miután az idő elvégezte rajta a maga kiábrándító munkáját, az ereját vesztett "jócselekvő", az államgépezet elhasználódott alkatrésze és az elkeseredett idealista nem sokban különbözik az egész életében élvezeteket hajszoló és az út végére érő vén nőcsábásztól. Éppen az hiányzott, amire a legjobban szükség volt. A profán vagy a világi életben léteznek kicsit jobbak és kicsit rosszabbak másoknál, de ennek nincs semmi jelentősége. Végül mit számít a sötétben összeverődött emberek, ahol még csak halovány fény sem dereng."

A sors matematikája

Sat, 02 Dec 2023 16:22:00 +0000

A sors matematikája - teljes - YouTube